A vállalkozások (és tulajdonosaik), valamint a kutatóintézetek (kutatók) a szellemi tőke létrehozása érdekében és során jelentős materiális és immateriális beruházásokat valósítanak meg mind intézményi, mind egyéni szinten, ami elengedhetetlen feltétele a versenyképes innovációs teljesítmény létrejöttének. Az innovációban részt vevők individuális érdekrendszere ezekhez a beruházásokhoz kapcsolódóan két markáns komponenssel bizonyosan rendelkezik. Egyrészt, az innovációban részt vevők elvárják a szellemi tőke építésére fordított beruházásaik megtérülését. Másrészt, az innovációban részt vevők érdeke, hogy a szellemi tőke építésére fordított beruházásaik védettek és biztosítottak legyenek. A védelem és biztosítás szolgálja természetesen a megtérülést is, de önmagában is értelmezhető a hasznosítható szellemi tevékenység megóvása érdekében. A beruházások megtérülését, valamint védelmüket a hagyományos, technológiai fókuszú (termék-) innováció során szinte kizárólag a szellemi tulajdonjogok, illetve a hozzájuk kapcsolódó jogintézmények és jogszabályok biztosították. Az innovációs tevékenység beruházásait a találmányok szabadalmi védelme, az ipari és használati mintaoltalmak és a védjegy biztosítják (Lontai et al., 2017). Ezek abszolút szerkezetű és lajstromozott (nyilvántartott) jogként erős védelmi funkciókkal rendelkeznek, miközben a hasznosítási jogviszony jogszabályi rendezésén keresztül előirányozzák a megtérülés keretrendszerét. A szellemi tulajdonjogok említett szabályozási rendszerét egészítette ki a szerzői jogvédelem, valamint kisebb mértékben az innovációs szereplők számára értékes, széles körben nem ismert tudásnak szolgálati vagy üzleti titokként történő védelme.

Az innováció fentebb elemzett fogalmi-tartalmi változásai az innovációban részt vevők alapvető érdekrendszerét (megtérülés, védelem) nem változtatták meg, mégis jelentős modifikáció ment végbe annak eszközrendszerében. Az innováció fogalmi változása azt eredményezte, hogy a hagyományos (technológiai fókuszú) termékinnováció mellett egyre nagyobb (lassan meghatározó) szerepet kapnak a marketing és szervezeti-szervezési innováció, a szoftverek, a számítógépes programok, az adatkezelési fejlesztések, a gépi tanulás, a mesterségesintelligencia-fejlesztések, továbbá általában kisebb K+F-intenzitású fejlesztések, valamint a kulturális és oktatási innováció, a társadalmi innováció. Ezen innovációs tevékenységek esetében csak kisebb mértékben vagy egyáltalán nem szolgálják az innovációban részt vevők érdekeit a lajstromozott szellemi tulajdonjogok. Az innováció megváltozott fogalmi-tartalmi keretei között történő K+F-tevékenységek és szellemitőke-beruházások eredményeként létrejövő hasznosítható tudás megtérülésének és védelmének biztosítására ugyanis jellemzően nem alkalmasak a lajstromozott szellemi tulajdon (szabadalom, formavédelem stb.) jogintézményei (Miavec–Görög, 2013), ezért erőteljesen jelentkezik egy olyan jogi mechanizmus és szabályrendszer iránti igény, amely az innovációban részt vevők érdekrendszerét hatékonyabban szolgálja. Ebben az összefüggésben nyer a modern innovációs ökoszisztémákban az innováció megváltozott tartalmi-fogalmi felfogása miatt az üzleti titok és a védett ismeret (know-how) szabályozása kiemelt szerepet, ugyanis függetlenül attól, hogy regisztrált szellemi tulajdonjogok kiegészítéseként vagy alternatívájaként kerül-e a fókuszba, biztosítani tudja az innováció szereplői számára a szellemi tőkébe fektetett beruházásaik megtérülését és védelmét. A fenti elvárásoknak való megfelelés mellett az üzleti titok és a know-how európai jogi szabályozásának megújítása a közelmúltban (2016–2018) erőteljes innovációt támogató és innovációt ösztönző hatással is bír az alábbiakban kifejtettek szerint.

 

A 2014. március 15-ig hatályban volt régi Ptk. (1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről) az üzleti titok és a know-how szabályozását egymástól elkülönítetten rendezte. Az üzleti titkot a személyhez fűződő jogok részének, míg a know-how-t speciális szellemi tulajdonnak tekintette. Ez a megoldás mai szemmel meglehetősen kritikusan kezelendő, és nyilvánvalóan jelentős hatékonysági deficitet mutatott. Az üzleti titok személyhez fűződő jogként kezelése erős védelmet nyújtott ugyan a jogosultnak, de annak hasznosítását (piacosíthatóságát) alapvetően akadályozta, hiszen a személyiségi jogok nem bocsáthatók áruba. A know-how a szabályozás szerint nem minősült üzleti titoknak, hanem a szellemi alkotások ún. hézagmentes oltalma elve alapján külön törvényben nem, csak a régi Ptk.-ban szabályozott szellemi alkotásnak volt tekinthető. Vagyis a szellemi alkotások speciális válfajaként a régi Ptk. oltalma alatt álltak az olyan szervezési, gazdasági, műszaki ismeretek, amelyek nem váltak közismertté, és vagyoni értékkel rendelkeztek. Ez a megoldás talán a hasznosítást támogatta, viszont a védelem szempontjából diszfunkcionális volt. A jogi helyzetet bonyolította, hogy miközben a jogszabály a két jogintézményt nem kapcsolta össze, a bírósági gyakorlat egy része a know-how-t az üzleti titok részének tekintette (Miavec–Görög, 2013), ami szigorúan nézve persze contra legem jogalkalmazás, és aggálytalannak ezért nem volt tekinthető.

A 2014. március 15-től hatályos új Ptk. (2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről) az üzleti titok és a know-how jogi kapcsolatát megváltoztatta. Megszüntette a know-how szellemi alkotás jellegét, és azt az üzleti titok részeként szabályozta. Ez a megoldás annyiban bizonyosan helyes volt, hogy az üzleti titok és a know-how egységes szemléletét megvalósította. Ugyanakkor rendszerszintű problémája volt, hogy az üzleti titok személyiségi jogként volt szabályozva, amely a titokvédelem más területein (magántitok, levéltitok) helyes megoldás, de az üzleti titokkal szembeni komplex piaci elvárásokat (hasznosítás, átruházhatóság, innovációtámogatás) nem tudta hatékonyan kiszolgálni. Ezen a helyzeten változtatott a 2016/943/EU irányelv implementációját szolgáló új törvény 2018-ban.

Az üzleti titok és a know-how EU-s harmonizálását célzó irányelv megalkotása természetesen azt is mutatja, hogy a kérdéskör kezelése nemcsak a magyar jogban vetett fel problémákat, hanem más tagállamok jogában is jelentkeztek nehézségek. Ugyanis közös európai szabályozási keretrendszer megalkotása iránti igény és a közösségi jogalkotás legitimációja akkor merül fel, ha a gazdasági hatékonyság szempontjából is érezhető nemzeti diffúz szabályozások már európai közösségi szinten is érezhető piaci zavarokat, hatékonysági hiányosságokat mutatnak. Ugyan megpróbálták az EU tagállamok a Kereskedelmi Világszervezet égisze alatt (Tattay, 2016) a szellemitulajdon-jogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló TRIPS Egyezmény (URL6) keretei között az üzleti titok és a know-how egységes és hatékony kezelését elérni, de nyilvánvalóvá vált, hogy egyrészt, a TRIPS Egyezmény ellenére számottevő szabályozási különbségek maradtak fenn a tagállamok jogában, másrészt, a szellemitulajdon-fókuszú megközelítés nem a leghatékonyabb a kérdéskörrel szembeni új kihívások kezelésére. Miközben az EU-ban a határokon átnyúló kutatás-fejlesztési együttműködések korlátai minimálisak, valamint a tudásmegosztás iránti igény rohamosan növekszik, továbbá az üzleti titok és a know-how egyre nagyon teret nyer a nyílt innováció (Dubickis–Gaile-Sarkane, 2017) érdekében, az eltérő tagállami szabályozások és az elégtelen nemzetközi kohézió a szabályozásban kifejezetten versenyképesség csökkentési hatással bír, és az innováció megváltozott tartalmi-fogalmi jelenségeinek támogatása ellen hat. Az eltérő szabályozások csökkentik a kooperációs hajlandóságot, növelik az üzleti kockázatot a kisebb hatékonyságú védelem és beruházás megtérülés elmaradása miatt, valamint csökkentik az ösztönző hatást a tudásalapú fejlesztéseket illetően.

A fent jelzett előzmények és szempontok alapján került megalkotásra az üzleti titok és a know-how Európában közös, egységes kezelését célzó 2016/943/EU irányelv, valamint annak hazai implementációját szolgáló 2018. évi LIV. törvény az üzleti titok védelméről. Ez a horizontális, a jogrendszer egészére kiterjedő egységes szabályozás kifejezetten innovációt támogató motivációjú (Faludi, 2018a), hiszen egybeesik az innovációs szereplők fent jellemzett érdekrendszerével, és eredménye, de egyúttal katalizátora is az innováció megváltozott fogalmi-tartalmi felfogásának. Centrális célja, egyrészt, az üzleti titok és know-how egységes, hatékony védelme, másrészt a hozzájuk kapcsolódó hasznosítási/megtérülési igények kiszolgálása.

 

Fogalommeghatározások. A szabályozás első témaköre és egyben nagy előnye, hogy a minimumkövetelmények körében Európában egységes fogalmi keretet ad az üzleti titoknak, a know-how-nak, valamint ezek jogosultjának, jelentősen támogatva ezzel a határokon átnyúló innovációs együttműködések számára is a jogbiztonságot. Üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó, titkos – egészben vagy elemeinek összességeként nem közismert, vagy az érintett gazdasági tevékenységet végző személyek számára nem könnyen hozzáférhető –, ennélfogva vagyoni értékkel bíró olyan tény, tájékoztatás, egyéb adat és az azokból készült összeállítás, amelynek a titokban tartása érdekében a titok jogosultja az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítja. Megjegyezzük, hogy általánosságban szokásosan ebbe a körbe sorolhatók például az üzleti tervek, a piaci stratégiák, az árképzés, a vevőállományra vonatkozó adatok, a K+F-tevékenység elemei, a részleges hasznosítási engedélyek, a leírások. Know-how (védett ismeret) a fogalom szerint az üzleti titoknak minősülő, azonosításra alkalmas módon rögzített, műszaki, gazdasági vagy szervezési ismeret, megoldás, tapasztalat vagy ezek összeállítása. Példaként említjük szokásos megjelenéseként a következőket: receptek, összetevők dokumentációja, folyamatleírások, működési modellek, másként nem védhető titkos szellemi termékek, még/már nem védhető szellemi tulajdon. Jogosult az üzleti titok felett jogszerű ellenőrzést gyakorló személy, akinek a jogszerű gazdasági, pénzügyi, üzleti érdekeit az üzleti titokhoz fűződő jog megsértése sértené. Az üzleti titok és a know-how a fenti fogalmi meghatározás szerint számos felületen érintkezik az innovációval. Lehetséges, hogy az védett (lajtromozott) szellemi tulajdon (például szabadalom) szükségszerű kísérője (Faludi, 2014). Ez jelenleg is ismert helyzet a gyakorlatban, hiszen a szabadalmi engedély mellett a találmány megvalósításával kapcsolatos gazdasági, műszaki és szervezési ismeretek átadása a hasznosító számára átadásra kell hogy kerüljön, ami történhet know-how hasznosítás útján is. Előfordulhat az is, hogy a szabadalmat a feltaláló titokban akarja tartani, így hasznosíthatja azt know-how-ként. Az innováció fogalmának fent elemzett erőteljes bővülése azonban önálló üzleti titok (know-how) hasznosítási helyzeteket teremt, amikor nincsen más védett jog, hanem önmagában az üzleti titokban és know-how-ban megtestesülő tudás az innováció tartalmi leírása.

Üzleti titokhoz (know-how-hoz) való jog. Az innováció szempontjából is kiemelt fontosságú a megújult szabályozásban, hogy hasznosítható vagyoni jogként kerül meghatározásra az üzleti titokhoz való jog tartalma. A jogosultat háromirányú döntési jog illeti meg. A jogosultnak joga van az üzleti titok felfedésére, azaz joga van az üzleti titok hasznosítására, mással történő közlésére és nyilvánosságra hozatalára. A jogosult az üzleti titokhoz fűződő jogot egészben vagy részben szerződéssel átruházhatja, továbbá az üzleti titok hasznosítására másnak engedélyt (hasznosítási engedélyt) adhat. Az üzleti titokhoz fűződő jogok nem hatósági lajstromozásból erednek, azaz ezek létrejöttéhez nincs szükség hatósági eljárásra, és nem kell semmilyen hatósági díjat fizetni. Az üzleti titokhoz fűződő jogok ugyanakkor a törvény erejénél fogva nem kizárólagos jogok, így a jogosult több hasznosítási engedélyt is adhat. Lajstromozás hiányában védelmi idő sincs meghatározva, azonban nyilvánvaló, hogy a szabályozott hasznosítási kereteken túl a „titok” jelleg megszűnése az említett jogokat is megszünteti.

Kivételek az üzleti titok védelme alól. Részletesen szabályozza a törvény azokat az eseteket, amelyek kivételek az üzleti titok védelme alól, és amelyeket itt csak megemlítünk. Így nem minősül az üzleti titokhoz való jog megsértésének a jogosulttól független fejlesztés (felfedezés, alkotás), a szabályozott feltételek szerinti visszafejtés, a munkaviszonyon belüli tájékozódások (a műszaki know-how kivételével), az egyéb jóhiszeműség és a tisztesség követelményeivel összeegyeztethető magatartás.

Az üzleti titokhoz fűződő jog megsértése. Az üzleti titokhoz fűződő jogokat és azok hasznosíthatóságával kapcsolatos jogbiztonságot erősítik az üzleti titok megsértésével kapcsolatos részletesen meghatározott szabályok, amelyek az üzleti titok jogosulatlan megszerzésének, hasznosításának, felfedésének tiltott elkövetési magatartásait szabályozzák.

A jogsértés szankciói. Az üzleti titokhoz fűződő jog megsértésének szankcióit a közös európai minimumszabályozás két csoportba rendezi, erősen növelve ezzel azt a prevenciós és elrettentő hatást, amely a szankciókhoz kapcsolódik, megerősítve ezzel az üzleti titokhoz jogosultak védelemhez fűződő igényét, amely az innovációs teljesítmények mögötti egyik kiemelt érdekszempont. A jogsértés tényéhez kapcsolódó objektív szankciók mellett szubjektív (kártérítés, ellentételezés) jogkövetkezmények részletes szabályait tartalmazza a törvény.

Peres eljárások külön szabályai. Jogérvényesítési szempontból fontos végül az a részletekbe menő szabályozás, amely az üzleti titok megsértésével kapcsolatos peres eljárások lefolytatásának speciális normáit tartalmazza.